Lev Tolsztoj (1828-1910) A “szabad nevelés”híve. 21 éves korában iskolát hozott létre a birtokán jobbágyai gyermekeinek, de próbálkozása nem járt sikerrel. A kudarc nem kedvetlenítette el, kb. 10 év múlva újra megnyitotta parasztiskoláját. Úgy vélte, hogy a parasztság élete magasabb rendű, tisztább, értékesebb létforma, mint a nemesség és a polgárság romlott életmódja. A nép fiai ösztönösen tudják, mire van szüksége gyermekeinek. Ezért az erre alapozott szabad népiskolának hagynia kell a népélet spontán művelő hatásait érvényesülni, az ezt meghaladó intézményes nevelés káros, erőszakos ráhatás a gyermekre. A művelés az emberek közötti önkéntes kapcsolat, amely a szabadságon alapszik. Ennek alapja: Az ember tökéletesnek születik. Mikor megszületik, a harmónia, az igazság, a szépség és a jóság mintaképe. A megszokott, hagyományos iskola megrontja ezt a harmóniát azáltal, hogy a gyermek elé a jövőben megvalósítandó eszményt tűz ki, és annak irányába ösztönzi és kényszeríti, ahelyett, hogy a kezdeti harmonikus állapot visszaállítására törekedne. Újszerű nevelési elveinek gyakorlati megvalósítására hozta létre iskoláját Jasznaja Poljai birtokán. Arra törekedett, hogy falusi tanítványai ne legyenek kiszakítva természetes életkörülményeik közül, az iskola saját életük kérdéseire adjon választ. Iskolájában ezért nem volt állandó tanterv, a tananyagot növendékei érdeklődése alapján az olvasás, írás, nyelvtan, orosz történelem, rajz, az ének, a természetraj és a vallás ismeretköreiből választotta ki. Legfőbb módszerét a szabad beszélgetés, a tanteremben és a szabadban folytatott kötetlen foglalkozás, elbeszélések, versek, dalok, a gyermeki alkotómunka alkotta. A gyerek közül az figyelt, aki akart, ha nem volt kedve, mással is foglalkozhatott. Mindenki tetszóleges helyre ülhetett, akkor jöhetett-mehetett, amikor akart, sőt, otthon is maradhatott. /Így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola..... Orsi/ A gyerekek nem kaptak házik feladatot, nem volt gondjuk a tankönyvekre, füzetekre, nem kellett emlékezniük a leckére. Tolsztoj szerint elegendő, ha a gyermek “önmagát hozza az iskolába”, felfogóképességét és annak tudatát, hogy jól fogja magát érezni. Ezért nincs szükség büntetésre, hiszen a gyermekek alapjában véve jók, és természetes módon figyelnek, ha az iskolai tevékenység érdekes a számukra. A tanító legfontosabb tulajdonsága hivatásának és a gyermeknek szeretete legyen. 1869-ben elemi iskola tankönyvet írt, 1872-ben ábécéskönyve jelent meg, ami hosszú ideig Oroszország legismertebb, legsikeresebb tankönyve volt. Ovide Decroly (1871-1932) belga orvos-pedagógus. Orvosi diplomája megszerzése után fogyatékosok gyógyításával foglalkozott, 1901-ben menhelyet alapított kezelésükre és tanulmányozásukra. 1907-ben alapította magániskoláját L'Ermitage néven Brüsszelben. Legjelentősebb pedagógiai munkái: 1914: A nevelő játékok 1921: A megújult iskola felé 1929: A globalizáció funkciója és az oktatás Decroly pszichológiai felfogása szerint a gyermek cselekedeteinek, fejlődésének megértéséhez az ösztön tendenciáinak alakulása szolgálja a megfelelő alapot. Ennek alapján állítható fel egy funkcionális rangsor, amelynek élén az egyéni élet fenntartása szempontjából meghatározó jelentőségű, ún. elsődleges egyéni ösztönök (légzés, éhség, szomjúság, anyagcsere, mozgásszükséglet stb.) állnak. A gyermeki személyiség alakulása szempontjából fontos ún. másodlagos tendenciák az éntudat és tulajdontudat. A következő szinten helyezkednek el a társas tendenciák, a szolidaritás és a csoportösztön. A fajfenntartás elősegítői a nemi és a szülői ösztön. A tendenciák körébe tartoznak még a többi ösztön kielégítésére szolgáló védelmi segédtendenciák: a félelem és a harag, valamint az előkészítő ösztönök: az utánzás és a játék, melyek a gyermeket a felnőttkor feladataira készítik elő. A nevelőnek – véli Decroly – teljes mértékben ismernie kell ezeket a szükségleti és ösztöntendenciákat, megnyilvánulási formáikat, fejlődési fokozataikat, mert csak ennek alapján tudja biztosítani a megfelelő nevelő hatást a gyermek számára. Decroly is hangoztatja azt az alapelvet, hogy az élet természetes rendjéhez alkalmazkodó fejlődéshez a természet adja a megfelelő alapokat és feltételeket. Az iskolának az élet által kell növendékét felkészítenie az életre. A négy alapvető terület, ún érdeklődési központ: 1.táplálkozás, 2.védekezés az időjárás és viszontagságai ellen 3.védekezés a veszedelmek és az ellenségek ellen, 4.közös munka Az életre felkészítő iskolának képessé kell tenni a gyermeket saját szükségleteinek kielégítésére, illetve annak belátására, hogy mindez a többi ember, a társadalom érdekeinek figyelembevétele alapján lehetséges. Ennek megfelelően a tananyag a további két koncentrikus körre tagolódjék: a. a gyermek önmagára vonatkozó ismereteire, b. a természeti és társadalmi környezetre vonatkozó, egyre bővülő ismeretrendszerre (föld, állatok, növények, víz, levegő, ásványok, világegyetem, társadalom, család, iskola) Az ismeretek lesajátításának módjai: 1.közvetlen megfigyelés – érzékszervi tapasztalatszerzés ahol csak lehet 2.közvetett megfigyelés – a térben és időben távolabbi dolgok és jelenségek esetén 3.kifejezés – ide tartozik: írás, olvasás, fogalmazás, ének, kézimunka, rajz, testgyakorlás A Decroly-intézetben a munka teljesen szabadon folyik, a tanító nem direkt módon irányít, hanem kérdések megfogalmazásával, felvetésével egészíti ki a gyermek ismereteit, orientálja megfigyeléseit, felügyel a munkára. Módszertanát a gyermeki fejlődés sajátosságaira, érdeklődésének természetére alapozza. Pedagógiájában fontos szerep jutott az ún. nevelő játékoknak, amelyeket egyrészt a különböző ismeretek begyakorlása, másrészt az új ismeretek iránti érdeklődés felvetése során használt. A fő cél - a játék segítségével – a szándékos figyelem, irányított tevékenység útjának előkészítése volt. Georg Kerschensteiner (1854-1932) Megreformálta München város népiskoláinak tantervét, bevezette az iskolai műhelyoktatást, iskolai kertészeteket, konyhákat és laboratóriumokat alapított. Részletes pedagógiai elképzeléseit az 1912-ben megjelenő: A munkaiskola fogalma c. művében fejtette ki. Kerschensteiner munkaiskolájának segítségével a széles néptömegek oktatására szolgáló népiskolát kívánta megreformálni. “Jó állampolgárokat” nevelő, új szemléletű, a gyermekek életkori sajátosságaira is odafigyelő, tevékeny, cselekedtető iskolát akart létrehozni. Munkaiskola-koncepciója az állampolgárok neveléséről vallott elképzelésein alapszik. Az ideális államhoz a hasznos emberen – a jó állampolgáron - át vezet az út. A munkaiskola elsődleges feladata növendékeinek felkészítése jövendő élethivatásukra. Mivel egy állam polgárainak többsége nem szellemi, hanem fizikai termelőmunkát végez, fontos, hogy az iskola megismertesse ezzel a tevékenységgel, hiszen a szélesebb néptömegek érdeklődése, hajlama és tehetsége elsősorban a különböző mesterségek iránt jelentkezik. A népnevelés értéke elsősorban nem a magas kultúra elsajátításában rejlik, hanem a szorgalmas, tudatos, alapos munkára nevelésen alapszik. A munkaiskolában végzett tevékenység közös munkát, együttműködést feltételez. A kooperáció, a másokkal való együttmunkálkodás fejleszti a gyermekben a felelősségvállalás, a becsületes, gondos és pontos munkavégzés képességét. Az iskolának el kell érnie, hogy a gyermek maga is örömet találjon a munkában, megtanuljon uralkodni a tárgyak, eszközök és önmaga pillanatnyi kívánságai felett. Ehhez a munkaoktatáson túl bőven elegendő az alapvető műveltség elsajátítása: írás, olvasás, fogalmazás, számolás, alapvető természeti és társadalmi ismeretek, higiénia. Alapvető feladatnak tekinetette a tanulók sokoldalú cselekedtetését, önálló szellemi tevékenységét, manuális készségeik fejlesztését. Felfogását lélektani érvekkel is alátámasztva megállapította, hogy 3-14 éves korban a gyermekeket a tárgyakkal végzet manipuláció jellemzi. Ezért lehetőséget kell teremteni a tanulóknak a gyakorlati tevékenységre, arra, hogy kertben, műhelyben, laboratóriumban, iskolai konyhában dolgozzanak. Elfogadta a gyermekek egyéni fejlődési ütemére vonatkozó elképzeléseket és az iskola vonzóvá tételének gondolatát is. Nem fogadta el azonban azt a reformpedagógiai tétel, amely a gyermeki tevékenység spontaneitását, kötetlenségét hangsúlyozta.