Szárnyát a páva kiterjesztve Magát nagy büszkén mutogatta. Nézte a varjú szemmeresztve, S magában mind ezt hajtogatta: Kár, kár, de igaz, E hetyke pimasz Szebb, mint én vagyok, Tolla hogy ragyog. Nagy volt a varjú irigysége, De hallj csudát! mindjárt lett vége, Amint megszólalt büszke páva Fülsértõn, rikoltva fennen. -Most már magamat nem szégyellem, Károgott a varjú. A páva Bár szép a tolla, de csúf a hangja, S így végre is alsóbb a rangja. S elégedetten, csúf károgással Tovább repült a varjú egy házzal