Nagy László (1857-1931), a hazai gyermektanulmány-gyermeklélektan nemzetközi hírű képviselője volt. Külföldi kortársaihoz hasonlóan egy új gyermekszemlélet, nevelési gyakorlat és neveléstudomány térhódítását várta. Széles körű gyermektanulmányi vizsgálatai nyomán rajzolódott ki sajátos pedagógiai koncepciója, didaktikai, metodikai, tantervelméleti felfogása; sajátosságaira alapozva dolgozta ki nevelési-oktatási koncepcióját; a gyermeki fejlődés szakaszi jelentik iskolaszervezeti, majd később közoktatási reformtervének alapját. 1908-ban megjelenő “A gyermek érdeklődésének lélektana c. művében a gyermeki érdeklődés fejlődésrajzát adja, bemutatva a gyermeki viselkedés, aktivitás korhoz kötött minőségi jellemzőit, behatároló tényezőit, a korral változó gyermeki magatartás alapvető jellemzőit, megalapozva a gyermeki fejlődés tudományos igényű leírására épülő nevelő-oktató munkát. A gyermeki érdeklődést öt szakaszra bontja: 1.Érzéki érdeklődés foka (0-2 éves kor) A gyermek érdeklődését a számára kellemes érzékszervi ingerek kötik le. 2.Szubjektív érdeklődés foka (2-7 éves kor) A gyermek egy erőteljesebb érdeklődést mutat a tárgyak iránt, de ennek kiválasztásában képzelete és öntevékenysége vezérli. 3.Objektív érdeklődés foka (7-10 éves kor) A tárgyakat, dolgokat nem szubjektív határok, hanem tárgyi hasznuk alapján választja ki. 4.Állandó érdeklődés foka (10-15 éves kor) A gyermek érdeklődése hosszabb ideig megmarad egy-egy tevékenységforma iránt, kialakul önfegyelme és koncentrálóképessége. 5.Logikai érdeklődés foka (15 éves kortól) A serdüléssel együtt a gyermek érdeklődése az eszmei tartalmak, belső összefüggések felé fordul, az eszmék, ideálok iránti lelkesedés jellemzi. Nagy László gyermek-fejlődéstani elveire alapozva jött létre 1915 szeptemberében Domokos Lászlóné vezetésével a Gyermektanulmányi Társaság Új Iskolája a 6-14 éves fiú- és leánytanulók számára. Az iskola az elemi oktatást kívánta biztosítani első négy osztályában, a következő négy osztály pedig a középfokú oktatás alsó tagozatát adta; befejezett oktatást kívánt biztosítani azok számára, akik kereskedelmi, ipari, gazdasági vagy művészeti szakiskolába készültek. Az iskola újszerűségét, eredetiségét az adta, hogy céljai és megoldásai lényeges elemeiben különböztek az ismert külföldi reformpedagógiai irányzatokétól. Az Új Iskolában a lényeg, az: a régi logikai szisztémák helyett a lélektani elvek követése, a fejlődéstani alap és a gyermek érdeklődése. A tananyag kiválasztásánál Nagy László érdeklődés-fejlődéstani alapjait tartották szem előtt: Kor Domináló funkciók Foglalkoztatás Módszer 7-8. év Izolált képzetek fan- A gyermeki kedélyélet Utánzás, beleélés, szubjektív érdek- tasztikus szintézise- szubjektív kapcsolata a Élmény, lődés kora szubjektív beleélő családi és természeti Cselekvő szemlélet fantázia környezetben 9-10. év Felfogás: konkrét A természet és a föld Megfigyelés, objektív tapasz- Érdeklődés: objektív konkrét tapasztalatokon kísérlet, mérés talatszerzés kora Gondolkodás:analitikus nyugvó megfigyelése önálló bemutatás 11-12. év A konkrét és objektív A természettudomány Kísérlet, gyűjtés gyakorlati cselek- érdeklődés gyakorlati alapján gyakorlati rendezés, vések kora irányú tevékenységet munkák és konstrukciók technikai gyakorlatok követel 13-14. év Absztrakt képzetek A szociális és etikai ész Intuitív beleélés etikai és szociális objektiválása szimbó- kialakítása történelmi és foglalkoztatása érdeklődés kora lumokban. Gondol- irodalmi élmények kodás: szintetikus nyomán Etikai, szociális ész formálása 1915 és 1943 között működött Nemesné Müller Márta Családi Iskolája. A Családi Iskola pedagógiai koncepciója leginkább a Winnetka Plan gyakorlatával rokonítható. A tanulás egész évet felölelő, egymással összefüggő tantárgyi keretekben folyt, amelyben helyet kaptak a tanulók szabad, közös tervezése alapján kialakított projektelemek is. Ez a keret felépítésével és tartalmával egyaránt arra szolgált, hogy rendszerbe foglalja a gyermekek fokozatosan bővülő tudását, és így lehetővé tegye egységes világképük kialakítását. Ehhez kapcsolódott a társadalmi nevelés szervezett formája (az ún. etikus önfejlesztés) ágyazódott, projektmunkához kötött tanulási folyamat. Ez a társadalmi gyakorlatra alapozódó erkölcsi nevelés szolgálta az erkölcsi eszmák, az ismeretszerzés és a cselekvés egybefonódását. Az iskola közösségi életét életszerű keretek szabályozták, amelyek lehetővé tették a gyermeki egyéniség, alkotóképesség szabad kibontakoztatását. A fenti alapelvek figyelembevételével történt meg az egyes osztályok tananyagának kiválasztása, amelynek kidolgozása során a legfőbb törekvés az egységes, harmonikus világkép tudatos megalapozására irányult. Nemesné ezért kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a gyermek egyéni fejlődési ütemének megfelelően szerzett tudás egy összefüggő váz köré szerveződjék. Ezért olyan tananyagkeret kialakítására törekedett, amelybe jól illeszkedtek és szervesen kapcsolódtak a később szerzett ismeretek is. Az első osztály tananyaga a gyermek legközvetlenebb érdeklődési és tapasztalati körét (a gyermek mindennapi élete a családban, iskolában és a lakóhelyén) dolgozta fel. A gyermek életkorából adódóan kép alapvető módszertani szempont állt az előtérben: 1. a tanagya a gyermekek játékos beleélése után alakuljon ki, 2. a további tanulmányok alapjául szolgáló időérzék fejlesztése. A második osztály a városból a faluba költöző, ott magának otthont teremtő család egy évét modellálta, az elhatározástól az első termékeny betakarításáig. Az életszerű, játékos ismeretszerzés felölelte a legfontosabb emberi szükségleti cikkek előállításának és megszerzésének folyamatát. A harmadik osztály fő témája a szülőföld, a főváros kialakulása és az ott folyó élet. Mindez összekapcsolódik a család életciklusaival az élet hajnalától, a születéstől az élet alkonyáig és az elmúlásig. A negyedik osztály központi témája Magyarország megismertetése és megszerettetése. Az életszerű feladategység útján történő tanulási folyamat legfőbb ismeretkörei (beszéd és értelemgyakorlat, földrajz, történelem, természetrajz, gazdaságtan) nem különálló, és így egymástól elszigetelt tantárgyakból tevődtek össze, hanem ezeket a központi, úgynevezett főtárgy foglalta magába. Az ennek keretében történő cselekvő, alkotó jellegű gyermeki munkát sajátos módszertani megoldások (gyűjtemények, természeti megfigyelések, kísérletek, önálló adatgyűjtések, kollektív emlék, szabadon választott feladatok, utánzó beleélő dramatikus játékok, versenyek stb.) tették lehetővé. A főtárgy projektjellegű ismeretelsajátítási folyamatához az alapvető kultúrtechnikák (írás-olvasás-számolás) mellett a művészi ügyességfejlesztő tárgyak kapcsolódtak (önkifejező, természet utáni, díszítő rajz, ábra- és vázlatkészítés).