Maria Montesszori (1870-1952) olasz orvosnő. 1899-ben megbízást kapott egy gyógypedagógiai intézet létrehozására, és növendéke számára érzékszerveik fejlesztését szolgáló eszközöket alakított ki, amelyek későbbi didaktikai eszközeinek alapját képezték. (Hatással volt rá Rousseau, Pestalozzi és Fröbel) 1907-ben hozta létre ötven 3-6 éves gyermek számára első intézetét a “Casa dei bambini”-t. A berendezéshez a gyermekek testméretéhez alkalmazkodó asztalokat, székeket helyezett el, a tevékenykedtetéshez pedig az általa kifejlesztett eszközöket használta fel. Nevelőként egy képzetlen asszonyt alkalmazott, akinek megmutatta az eszközök alkalmazását, ám ezen túlmenően meglehetősen nagy szabadságot biztosított számára. Hetente egy-két alkalommal látogatta meg a “gyermekházat”, hogy megfigyelje a gyermekek tevékenységét. Az intézet hamarosan nagy népszerűségre tett szert, egyre többen kívánták az újszerű nevelési eljárást a gyakorlatban is megismerni. 1929. évi első Montessori Konferencián alapították meg a Nemzetközi Montessori Szövetséget. Montessori pedagógiai koncepciójának alapgondolata rousseau-i ihletettségű. Akkor nevelhetjük legeredményesebben a gyermekeket, - véli - ha hagyjuk őket önállóan cselekedni. A felnőtt túlvédő gondoskodásaártalmas a gyermek számára, megakadályozza egészséges fejlődését. Erre a feladatra a hagyományos iskolák - ahol a tanító tanít, nevel, és a gyermek ezen eljárások passzív elszenvedője – alkalmatlanok. A gyermek nevelje önmagát, hiszen fejlődését helyette más nem végezheti el. A nevelőnek nincs más kötelessége, mint e fejlődés kedvező feltételeinek megteremtése. A kedvező körülmények – Montessori felfogása szerint – legelőször a teljes gyermekhez méretezett környezetet jelenit. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy otthon és az iskolában minden – amit a gyermek számára készítünk – valóban hozzá méretezett legyen: a szekrények, az asztalok, a székek, az ajtók, a lépcsők. A családban és az iskolában a nevelés alapelve a gyermek aktivitása legyen. Ezt a gondolatot Montessori lélektani felfogásával kapcsolja össze. A lélek – véli – két részből, az értelemből-felfogóképességből és kifejezőképességből áll. A gyermek tevékenysége során arra törekszik, hogy felfogó- és kifejezőképességét fejlessze: ezért tapint, simogat, néz, szagol, hallgatja a zörejeket, ezért van a beszéde, mozgása , manipulációja. Ezért figyelhető meg gyakran megmagyarázhatatlan, misztikus, a gyermekre jellemző cselekvésismétlés: csörgőt ráz, kalapál, ajtót nyitogat. Mindez – Montessori szerint – elsősorban arra szolgál, hogy rendezze mozgásait, s addig tart, míg érzi, hogy az adott cselekvésre alkalmassá válik. Amikor a szülő vagy az iskola passzivitására készteti a gyermeket, akadályozza a dinamikus duális kapcsolat létrejöttét, csupán a felfogóképességét fejleszti, a kifejezőképesség kibontakozását pedig megakadályozza. A gyermeki aktivitás viszont lehetőséget teremt arra, hogy a gyermek alkossa meg képzeteit, fejlessze érzékszerveit, építse fel önálló tapasztalati világát, ne a felnőtt, a nevelő kényszerítse rá a sajátját. A nagyfokú gyermeki aktivitás feltételezi a szabad mozgást, a változatos önálló tevékenységeket, foglalkozásokat. Ezért a Montessori-pedagógia minden gyermeki tevékenységet megenged, ami nem akadályozza a többi gyermek szabad cselekvését, de tilos minden agresszív, másokat zavaró viselkedés. A szabadságnak ugyanis csak addig van értelme, ameddig a gyermek saját életkorának, fejlettségi szintjének megfelelő eszközökkel tevékenykedik. “szabadságot adni munkaalkalom nélkül értelmetlen lenne, mert a munkaalkalom nélkül szabadjára engedett gyermek éppen úgy tönkremegy szellemileg, mint ahogy az újszülött éhen hal, ha nem táplálják.” Montessori pedagógiáját a gyermeki fejlődés pontos megfigyelésére alapozta. Koncepciója középpontjába a gyermeki fejlődés öntörvényűségét állította, abból a megállapításból kiindulva, hogy a gyermek rendelkezik azzal a képességgel, hogy személyiségét egy belső fejlődési terv elvei alapján önmaga építse fel (a gyermek mint önmaga építőmestere). A gyermek természetes szükségletei korai fejlődése során ún. szenzibilis fázisokban nyilvánul meg, amelyek során figyelme környezetének meghatározott részei felé irányul. Az egyes szenzibilis periódusok ideje alatt abszorbeáló értelme segítségével könnyen és egészlegesen tesz szert meghatározó tárgyi ismeretre. Montessori megfigyelései szerint a kisgyermekkorban a legfontosabb szenzibilis fázisok a mozgásos manipuláció, a nyelvtanulás és a rendszeretet. Fontosnak tartja még az érzékszervi benyomások, a belső koncentráció és a szociális kapcsolatok iránti szükségletet is, mely gyermeki szükségletek kielégítését az általa kifejlesztett eszközök és gyakorlatok szolgálják. A korabeli Montessori-intézetekben a napi tevékenység az alábbiak szerint folyt: 9:00 – 10:00 Megérkezés, köszönés, tisztaságvizsgálat. Gyakorlatok a mindennapi életből (otthoni ruha levetése, kötény felkötése, kölcsönös segítségnyújtás, tárgyak letörlése, rendezése). Beszélgetés (az elmúlt nap eseményeinek felelevenítése). Erkölcsi oktatás, közös ima. 10:00 – 11:00 Értelem- és érzékszervi fejlesztő gyakorlatok. Tárgyismertetés rövid szünettel. 11:00 – 11:30 Egyszerű testgyakorlatok (hasznos és kecses mozdulatok, testtartás, kilépés, köszönés,illemgyakorlatok, egyszerűbb rendgyakorlatok, tárgyak átnyújtása) 11:30 – 12:00 Ebéd. Rövid ima. 12:00 – 13:00 Pihenés, szabad játék, vagy rendgyakorlatok lehetőleg a szabadban. A nagyobbak irányításával gyakorlati tevékenység végzése: terem rendezése, takarítása, a tisztaság felülvizsgálata. Beszélgetés. 14:00 – 15:00 Kézimunka: mintázás, rajz, stb. 15:00 – 16:00 Csoportos testgyakorlás, ének lehetőleg a szabadban. Gazdasági gyakorlatok: virágok, állatok gondozása. Eszközeinek jellemzője, hogy a gyermekek érdeklődését nagymértékben lekötik, a velük való foglalkozás érzékszerveiket, megfigyelőképességüket, gondolkodásukat egyaránt fejleszti, és lehetővé teszi az önálló ismeretszerzést. A kisgyermekkorban használatos érzékszervi fejlesztő eszközöket Montessori a tudat kulcsainak nevezte, melyek lehetővé teszi a gyermekek fokozatos, folyamatos fejlődését. A tévedéseket, hibákat könnyen ellenőrizhetik és kijavíthatják, ami fokozza biztonságérzésüket. Közvetett céljuk az írás, olvasás, számolás, rajzolás előkészítése. Az eszközök megismerése és a velük folytatott gyakori önálló manipuláció ismereteket nyújt a testek nagyságáról, színéről, súlyáról, fejleszti a gyermekek kézügyességét. A tevékenység során felismerik az egyes eszközök jellegzetes tulajdonságait, összehasonlítják azokat, de képesek lesznek új tulajdonságok felfedezésére is. A Montessori-eszközök úgy vannak megszerkesztve, hogy azokat a gyermek csak rendeltetésének megfelelően használhatja. Esztétikusak, lekötik használójuk figyelmét, érdeklődését. Az eszközökkel folytatott önálló – esetleg közös – tevékenység mellett a Montessori-óvodának két jellegzetes foglalkozási formája van: 1.A gyermek ritmikus mozgása. Ez úgy történik, hogy zenére vagy ritmusos tapsra előre megrajzolt kör- vagy ellipszisvonalon körbejárnak, lassabb, gyorsabb lépéseket, ugrást, futást, tánclépéseket végeznek. Ha a járásban nem eléggé biztosak, kezükben vízzel telt poharat, csengőt, égő gyertyát visznek. 2.Írás-olvasás-számolás előkészítése: érdes papírból kivágott betűk és számjegyek tapintása vezeti el a gyermeket az írás ismeretéhez, a betűnek a hanggal való összekapcsolása az olvasáshoz. Egy másik sajátos tevékenységforma a csendgyakorlat. A csendnek Montessori szerint kettős szerepe van. Egyrészt pótolja az óraközi szüneteket, másrészt fokozza a gyermekek önfegyelmét, mozgási ügyességét, nyugalomra szoktat.